Díjak

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény úgy rendelkezik, hogy: „A felek a megbízási díjban szabadon állapodnak meg. A felek költségátalány alkalmazását is kiköthetik.”

A díjat – egyebek mellett – az adott ügy jellegzetességei, az ügylet tárgyának értéke, a ráfordítandó munkaórák mennyisége, szakképzettségem, szakmai tapasztalatom alakítja ki. Konkrét árajánlat csak az ügy konkrétumainak megismerését követően adható, ez elengedhetetlen az irodámban megszokott és minden esetben alkalmazott korrekt és mindenre kiterjedő tájékoztatáshoz. Irodámban a tanácsadás esetét kivéve a megbízási díj összegszerűségét a megbízott minden esetben előre, az adott ügyre vonatkozóan részletesen,  a megbízó egyetértésével határozza meg. Ez írásbeli megbízási szerződésben kerül rögzítésre. Nálunk az ügyfélközpontúság nemcsak azt jelenti, hogy az ügyfél érdekei kerülnek előtérbe, hanem azt is, hogy az ügyfél folyamatosan és pontosan tájékoztatást kap, az igénybe vett jogi szolgáltatás megbízási díjának összegéről.

A megbízási díj eseti megbízás során lehet fix díjas, lehet óradíjas, lehet százalékban meghatározott, lehet részben sikerdíjas és gyakran ezek kombinációja, mely díjakhoz az előre megállapdott mértékű költségátalány kerül alkalmazásra. A konkrét díjat, a konkrét ügy ismeretében az ügyféllel együtt határozzuk meg.

A tartós, állandó megbízás az esetek döntő többségében fix illetve óradíjas gyakorlat alapján működik.